2010. július 13., kedd

Kulcs a sikeres bemutatkozáshoz - 4 tipp

Tapasztalatom szerint, a vállalkozások többsége nem azt mondja el magáról, amit kellene egy személyes találkozás alkalmával, illetve egy írásbeli bemutatkozásnál: termékeinek szolgáltatásainak a vevő szempontjából milyen előnyei vannak, miért érdemes megbízni benne (a vásárlásnál rettentően fontos a bizalom kialakulása), hanem csak egyszerűen felsorolja tevékenységét. Higgye el, ez ma már szinte semmit sem ér. Ezeknél mindig az a probléma, hogy a lehetséges érdeklődőben nem születik meg az az elhatározás, hogy szeretné jobban megismerni Önt, és mindazt, amit Ön képvisel.

Az eredmény: nem jön vevő, de még érdeklődő sem. Az alábbiakban 4 szemponttal szeretnék segíteni, hogyan állíthat Ön össze egy olyan bemutatkozó "alapanyagot", amelyet akár a PR cikkek, hirdetések, szórólapok, rövidebb prospektusok elkészítéséhez is fel tud használni.


1. Fogalmazzon meg egy nyitómondatot röviden, ami figyelemfelkeltő módon megragadhatja az olvasót. Ezt követheti az a rövid leírás, amely cége szolgáltatásait/termékeit tartalmazza. Tartalmazhat kérdést, szimbólumot, analógiát, a lényeg az, hogy a hallgatóságban vagy az olvasóban jelenjen meg egy kép azzal kapcsolatban, amit mond, tudja társítani valamihez.
Példa: Sürgős szervezeti változásokra van szüksége? De ki az, aki gyorsan, hatékonyan segíteni tud? 
"Tudja Ön, ki Mr.Wolf? Igen, ő a Ponyvaregény című filmben a Problémamegoldó. Én a cégek problémamegoldója vagyok, akit rendszerint akkor hívnak, amikor azonnal kell megoldani egy nagy fontosságú, lehetetlennek tűnő feladatot, amely emberekkel kapcsolatos… HR tanácsadással és szervezetfejlesztéssel foglalkozunk, a cégek jelenlegi problémáinak megoldására, álmaik megvalósítására dolgozunk ki célirányos, testreszabott, gyakorlatias tréningprogramokat."
 2. Írja le, miért érdemes Önt választani? Miért dolgoznak Önnel a jelenlegi ügyfelei?
Példa: "Mivel nálunk csak szenior tanácsadók és képzett trénerek dolgoznak, akik mindannyian több éves, akár évtizedes szervezeti, vezetői tapasztalattal rendelkeznek, garantáljuk ügyfeleink számára, hogy minden tréningünk magas színvonalú, és gyakorlatias lesz. Sőt, egy előzetes beszélgetés során egyeztetjük a stratégiai célokat, és olyan szakmai útmutatót adunk a kezébe, amely nagymértékben hozzájárul a sikerhez és a célok eléréséhez, illetve a későbbiekben is hasznos segédanyagként használható. Ezt egyetlen konkurensünk sem csinálja meg."
Ide lehet egy-két referencia véleményt belerakni.

3. Milyen előnye származik az ügyfélnek abból, ha Önnel dolgozik?
Példa: "Mi kifejezetten a sürgős esetekre specializálódtunk, ahol a vállalkozásnak mindössze hetei vannak arra, hogy érdemi változtatásokat hajtson végre. Ennek megfelelően, nem visz el rengeteg időt és főleg pénzt a hónapokig tartó átállás. A munkatársak olyan koncentrált képzést kapnak rövid idő alatt, ami elképesztő hatékonyságot eredményez."
4. Mit tegyen az érdeklődő? (Konkrét cselekvésre késztetés).
Példa: Kihívások előtt áll vállalkozása, és sürgősen szüksége lenne szervezeti változtatásokra, tegyen próbát velünk: írja le, és küldje el problémáját a proba@surgosvaltozas.hu címre, egy héten belül írásban konkrét javaslatokkal szolgálunk Önnek: És mindezt teljesen ingyenesen, minden kötelezettség nélkül!

Fontos!
Nem kell, hogy hosszú legyen az anyag, mert nem fogják elolvasni.
Legyen fényképes illusztráció! (Érdemes kikérni kreatív szakemberek véleményét, javaslatát).

Természetesen, még sok mindennel ki lehet egészíteni az anyagot, attól függően, milyen promóciós formáról van szó. Vannak, akik már megtanulták, hogyan lehet profi PR cikket, szórólapot készíteni, de a cégek többsége még nem tart itt. Most inkább csak a tartalmi rész összeállításához kívántam néhány szempontot adni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése