2009. június 5., péntek

Azt mondják: nyáron uborkaszezon van! Vagy mégsem?

Nyár eleje van. Ilyenkor nagyon sok cégvezető hajlamos arra, hogy azt gondolja: sajnos, itt az uborkaszezon ideje, nem sok bevételre számíthatok.
Valóban így van ez? Tényleg, szükségszerű a forgalom visszaesése ezekben a hónapokban?

A minap részt vettem az értékesítők első konferenciáján, ahol a szakemberek elmondták: az, hogy nyáron a fű se nő, egyszerűen nem igaz! Csak az emberek fejében létezik ez a hiedelem, hiszen a vállalkozók hány százaléka megy szabadságra 3 hónapra? Biztos vagyok benne, hogy szinte senki. Az átlag 2-3 hét. Tehát, a nyár folyamán is el lehet érni folyamatosan a vállalkozók 65-70%-kát.

Csak hát emberek vagyunk, és hajlamosak arra, hogy elkényelmesedjünk, és bebeszéljük magunknak: úgy sem sikerül, máskor sem ment. Meg hát kezdeményezni is kellene, mert ritkán pottyan az ölünkbe valami jó.

Lehet, hogy máskor valóban tapasztalt visszaesést, de itt az ideje, hogy most ne így legyen. Engedje meg, hogy elmondjak egy történetet:
Az elmúlt évben történt. K. László néhány vállalkozó barátjával találkozott egy május végi péntek estén, az egyik kis vendéglőben, a Dunakanyarban. Az öt barátnak az volt a szokása, hogy lehetőleg két hetente összejöttek ezen a hangulatos helyen vacsorázni, beszélgettek a vállalkozásaikat érintő kérdésekről, gyakran ötletekkel, illetve egyéb konkrét módon is segítették egymást. A többiek látták Lászlón, hogy nincs túl jó kedve. Unszolták, mondja el, mi baja. László aztán kinyögte: valószínű nem tudja elvinni a családját egy hétre a horvát tengerpartra nyaralni, mert hát itt a nyár és szokás szerint nincs elég bevétel. Pedig már harmadik éve "hitegeti" a családot a nyaralással. - De hát úgy sincs mit tenni - nyugtázta beletörődve. A többiek is mélyen hallgattak, míg aztán az egyikük, Péter elemi erővel felkiáltott: meg van a megoldás!
Péter nagybátyjának volt egy lovas farmja, ami átalakítások miatt az elmúlt időben csak fél gőzzel működött. Péter felvállalta, megkéri a nagybátyját, szervezhetne-e László egy "ügyféltalálkozót" a farmra. László elhívná oda meglévő ügyfeleit családostul, illetve azokat a cégeket is, akik rendszeresen kapják hírlevelét, akik korábban részt vettek nyílt napján, de még nem vásároltak tőle. Sőt, a meglévő ügyfelei is hozhatnak magukkal egy partner céget.

László kapott az ötleten, a nagybácsi is benne volt a buliban. Így szűk 3 hét lefogása alatt megszervezték a céges családi napot, amelyre a vártnál többen lecsaptak és eljöttek.
Nagyon jónak bizonyult az ötlet, ugyanis ki ne szeretne a szabadban eltölteni egy kellemes napot, lovagolni (a gyerekek számára különösen is vonzó volt), beszélgetni, egy finom marhapörköltet elfogyasztani.

László nagyon ügyesen kihasználta a napot, még a nap kezdetén beszélt röviden a cége nyári lehetőségeiről, akcióiról, és nagyon sok vevőjelöltjével sikerült személyesen is beszélgetni, nem csak üzletről. Egyértelműen közelebb került hozzájuk! A helyért, lovaglásért nem kellett fizetnie, csak a pörkölt és az ital került pénzbe.

A családi nap után pár nappal küldött minden résztvevőnek egy köszönő levelet, hogy megtisztelték, eljöttek, és megfogalmazott egy rendkívüli ajánlatot is nekik.

És láss csodát! Kinyíltak a pénztárcák! A következő 2 hétben annyi megrendelése jött Lászlónak a régi partnerektől, illetve számos új cégtől is, hogy egész nyárra, sőt még szeptemberre is fullon működött a vállalkozása.
De azért szabaddá tette magát, hogy egy hétre elmenjen a családjával Horvátországba.

Ne féljen a nyártól! Az Ön számára is tartogathat üzleti lehetőséget, csak meg kell keresni!

Mondja el most itt, Önnél van-e uborkaszezon? Ha igen, mit tud tenni ellene? Mivel próbálkozott? Mi az, ami bejött? Mi az, ami kevésbé.
Bátran leírhatja a sikertelen próbálkozásokat is, abból is tanulhatnak mások.

Mindenesetre, próbálja életre kelteni meglévő üzleti kapcsolatait, illetve keresse meg a módját, hogy újakra találjon.

A KÉP Klub most egyedülálló lehetőséget kínál olvasói, partnerei számára:

Vegyen részt június 17-én a Virtuális Üzleti Randi & Expo-n, ahol számos új vállalkozással ismerkedhet meg, találhat üzleti lehetőségeket, potenciális partnereket, és még az irodájából sem kell kilépnie.

Június 15-ig jelentkezhet!

Igen, most tehet azért, hogy az Ön számára ne legyen uborkaszezon!

A részletek megtekintéséhez
kattintson ide!

3 óra alatt többet tehet vállalkozásáért, mint 3 hónap alatt!

Vagy iratkozzon fel a jobb oldali hasábban a KÉP Klub értesítőjére, és akkor rendszeresen kap tőlünk hasznos írásokat, megismerhet cégeket, illetve üzleti lehetőségeket.


1 megjegyzés:

  1. Szüksége van pénzügyre?
    Pénzügyet keres?
    Pénzt keres üzleti vállalkozásának bővítéséhez?
    Segítünk magánszemélyeknek és cégeknek üzleti hitelfelvételben
    bármilyen összegű üzleti vállalkozás kibővítése és új vállalkozás létrehozása. Kapjon kölcsönt megfizethető 3% -os kamatlábbal. Szüksége van-e erre a készpénzre / kölcsönt üzleti vállalkozásra és a számlák elszámolására? Ezután küldjön egy e-mailt, további információkért vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: inforamzanloan@gmail.com

    VálaszTörlés