2013. július 10., szerda

Kis bizalomból sose lesz nagy üzlet!

Fiatalabb koromban kiskunfélegyháziként megismerkedtem egy szegedi lánnyal. Tetszettünk egymásnak. Az első egy-két találkozás után megfogalmazódott bennem: hogyan oldjuk meg a találkozásokat, hiszen 60 km-re vagyunk egymástól. Azt mondják, a távkapcsolatok nem működnek. Eleinte hetente egyszer volt randi.
Telt-múlt az idő, és még mindig azt éreztem, hogy szinte semmit nem tudok a kedvesemről. Úgy döntöttem, ez nem mehet így tovább. 


Átgondoltuk az időbeosztásunkat, és vállaltuk a fáradtságot, lemondást, kényelmetlenséget és a többlet költséget az utazásból adódóan, hogy többször találkozhassunk. Elértük, hogy egy héten már 2-3 napot is együtt töltöttünk.
Az eredmény sem maradt el: sokkal jobban megismertük egymást, több közös élményünk lett, és a bizalom is gyorsabban kialakult, illetve megerősödött. A végeredmény pedig házasság lett.

Ami a párkapcsolatokra jellemző, az ugyanúgy történik az üzleti kapcsolatoknál is.
Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy jó, hosszú távú üzletekhez nélkülözhetetlen a bizalom. Bizalmat építeni pedig a leghatékonyabban és leggyorsabban csak személyes találkozások formájában lehet.
Azonban, ha kevés a találkozás, ott kicsi a bizalom. Kis bizalomból pedig sose lesz nagy üzlet, "házasság"!


Persze, tudom én, minden cégvezető háromszor meggondolja, mire fordítja az idejét, mert abból van a legkevesebb, no meg a bevételből...
De érdemes-e a személyes találkozásokon spórolni?

A találkozások előnyei:
1) A rendszeres találkozásnak tehát az előnye, hogy jobban megismerjük egymás lehetőségeit, igényeit, kapcsolatait, így tudjuk, kihez, mikor, mivel lehet fordulni.

2) A gyakori találkozások másik nagy előnye, hogy természetes módon alakul ki a bizalom egymás iránt, ráadásul úgy, hogy tukmálnunk sem kell magunkat, győzködni sem kell a másikat. A bizalom azonban nem alakul ki egyik napról a másikra, nem alakul ki általában egy találkozás után, viszont ha megvan, olyan erős kapocs tud lenni cég és cég között, hogy vasfűrésszel sem lehet szétvágni.
Nyári találkozások klubtagoknak
Ezért találtuk ki, hogy a nyár folyamán 1-2 órás, kiscsoportos webináriumokat, online találkozásokat tartunk kizárólag klubtagok számára, tekintettel a nyári szabadságolásokra. Egy találkozásra 8 klubtag jelentkezhet be.

Ezek az online klubnapok alkalmasak lesznek arra, hogy a résztvevő elmondja:
  • milyen cégekkel szeretnél megismerkedni, kikkel szeretnél együttműködni a közeljövőben?
  • milyen témában szeretnél információkhoz jutni?
  • milyen nagyobb cégekhez szeretnél bejutni beszállítónak?
  • mi az a szakértelem, tudás, ami a birtokodban van és szeretnél megismertetni másokkal?

    Az online klubnapokra itt tudsz jelentkezni >>>

Amennyiben Te még nem vagy klubtag, de érdekelnek egy különleges üzleti közösség nyújtotta üzleti lehetőségek, partnerkapcsolatok, itt tájékozódhatsz a részletekről >>>



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése