2012. december 4., kedd

Év végi rekord! Ennyi cég még soha nem tárgyalt üzletről Üzleti Randi Találkozón!

November 29-én elérkeztünk az év utolsó, országos kapcsolatépítő rendezvényéhez, a 27. Üzleti Randi Találkozóhoz. Reméltük, hogy mind minőségben, mind mennyiségében ez lesz a legnagyobb volumenű rendezvényünk, hiszen minden vállalkozónak szüksége van olyan üzleti kapcsolatokra, ismeretségekre, amelyek jó alapot adnak cége 2013-as évéhez.

Reményeink beigazolódtak, és több mint 70 cég jött el erre a Találkozóra, hogy üzletről, együttműködésekről, ajánlásokról tárgyaljanak! Volt, akinek azt kellett javasolni, hogy helyhiány miatt regisztráljon inkább a januári találkozóra.

A nagy érdeklődés nem volt ok nélküli, hiszen miután minden cég bemutatkozott, elkezdődött a Beszállítói Fórum. Magyarország három kiemelkedő, nagy múltú vállalata fogadta el meghívásunkat ismét. Lehetett kérdezni, tárgyalni a Hungerit Zrt., a Szemerey Transport Zrt és a Fonyódi Ásványvíz Kft. egy-egy kompetens vezetőjével. Egy nap alatt ennyi nagy cégnek bemutatkozni, talán a legszebb előkarácsonyi ajándék!

Persze itt nem még ért véget a nap, mert a Találkozó fénypontja a négyszemközti tárgyalások, egy finom ebéd után következtek!
Minden cégnek az országban egyedülálló módon egy optimalizáló szoftver rakta össze a tárgyalásait, így a délután folyamán kb. 9-10 húszperces megbeszélése volt.
Nagyon jó volt látni, hogy az üres időpontokat senki sem töltötte tétlenül. Az Üzleti Randi mentorai segítettek mindenkinek, hogy olyanokkal is tárgyaljanak, akikkel előzetesen nem lettek beosztva.
A nap eredménye: 70 kellemesen fáradt cégvezető, több mint 300 négyszemközti tárgyalás, milliókat érő üzleti kapcsolatok!

És még mindig nincs vége! A tudatos kapcsolatépítés ezzel a Találkozóval elkezdődött, viszont itt nem ér véget! A Találkozó után indul a személyre szabott Mentor Program, mely abban segíti a résztvevő cégeket, hogy a megszerzett kapcsolatok minél gyümölcsözőbbek legyenek, illetve, hogy további kapcsolódási pontokat találjanak, és újabb ismeretségekhez jussanak.

Következő találkozónk szintén Budapesten lesz, január 31-én. Ha minden tárgyalásunk jól megy, akkor a 28. Üzleti Randi Találkozón ismét rekordokat döntögethetünk, és az lesz a 2013-as év legelső, legnagyobb országos kapcsolatépítő rendezvénye!

Mindenkit szeretettel várunk, előregisztráció itt!

A találkozóról itt találhatod a fényképes beszámolót:



Kovács Anett
projektvezető

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése